Aminek látszik
Egy bók.
Ami valójában
Villámgyors módja annak, hogy állást foglaljunk.
Olaszországban történik valami érdekes.
Ritkán nézünk végig valamit kommentár nélkül.
Megérkezik egy fogás az asztalhoz.
„Top.”
Egy barát új autót vesz.
„Spettacolo.”
Valaki hihetetlen történetet mesél.
„Assurdo.”
A nyaralás jobban sikerül a vártnál.
„Devastante.”
A szavak idővel változnak.
Tegnap még forte volt.
Korábban mitico.
Holnap majd valami más lesz.
A mechanizmus azonban ugyanaz marad.
Az olaszok számára egy élmény elmesélése és kommentálása szinte ugyanaz a dolog.
Nem elég látni.
Azt is tudatni kell a többiekkel, milyen érzést váltott ki belőlünk.
Ezért gyakran egyetlen szó is elég.
Nem a valóságot írja le.
Hanem a mi viszonyunkat ahhoz a valósághoz.
Egy külföldi ezt felszínes szokásnak gondolhatja.
Valójában a cinkosság megteremtésének egyik módja.
Az a kis megjegyzés arra hívja a másikat, hogy ő is tegye meg ugyanezt.
Mondja el, egyetért-e.
Ossza meg a lelkesedést.
Vagy határolódjon el tőle.
A beszélgetés folytatódik.
A kulcs
Az olaszok nemcsak a tényeket osztják meg. Folyamatosan megosztják a tényekről alkotott ítéletüket is.
Ezért amikor valami hatással van ránk, szinte mindig szükségét érezzük annak, hogy legalább egy szót mondjunk.
Néha ez a szó egyszerűen:
Top.
