Aminek látszik
Egy rövid séta.
Ami valójában
Ha egy olasz azt javasolja, hogy „facciamo due passi”, vagyis tegyetek két lépést, ne aggódj a távolság miatt.
Lehet kétszáz méter.
Vagy öt kilométer.
Valójában soha nem a távolság volt a lényeg.
Olaszországban azért sétálunk, hogy beszélgessünk.
A séta nem testedzés. Arra szolgál, hogy meghosszabbítson egy pillanatot, amelyet senki sem akar még befejezni. Vacsora, kávé vagy aperitivo után szinte elkerülhetetlenül valaki azt mondja:
„Facciamo due passi?”
Ez udvarias módja annak, hogy közöljük: a beszélgetés még nem ért véget.
Gyakran még úti cél sincs. Elindulunk, befordulunk a sarkon, kiérünk a térre, találkozunk valakivel, megállunk köszönni, irányt váltunk, veszünk egy fagyit, és szinte észrevétlenül pontosan oda érünk vissza, ahonnan elindultunk.
Az olasz séta más okból is különös.
Nem arra szolgál, hogy eljussunk valahová.
Arra szolgál, hogy együtt legyünk útközben.
Ezért az olasz városok tele vannak olyan helyekkel, amelyeket inkább lassú áthaladásra, mint gyors megérkezésre találtak ki: terek, tengerparti sétányok, árkádok, történelmi központok, főutcák.
Ezek nem pusztán városi terek.
A kapcsolatok díszletei.
Jelenet
— Hová megyünk?
— Sehova.
— Akkor?
— Facciamo due passi.
Egy órával később.
— De hát visszaértünk az autóhoz.
— Persze.
A kulcs
Az olaszok számára a séta nem arra való, hogy eljussanak valahová. Arra való, hogy meghosszabbítsanak egy pillanatot.
