Aminek látszik
Ígéret arra, hogy hamarosan újra beszélünk.
Ami valójában
Ha egy olasz a beszélgetést azzal zárja, hogy „ci sentiamo”, ne rohanj rögtön ellenőrizni a telefonodat.
Lehet, hogy holnap felhív.
Vagy a jövő hónapban.
Vagy soha.
És az a meglepő, hogy mindhárom esetben a mondat tökéletesen helyénvaló marad.
Egy külföldinek ez ígéretnek tűnhet. Végül is a jelentése valami olyasmi: majd beszélünk.
Egy olasznak viszont sokkal gyakrabban egyszerű búcsúformula. Elegáns módja annak, hogy egy beszélgetés végét ne változtassa végleges lezárássá.
Mert egy egyszerű „ciao” néha szinte túl hirtelennek hat.
A „ci sentiamo” nyitva hagy egy lehetőséget.
Nem mondja meg, mikor.
Nem mondja meg, hogyan.
Nem mondja meg, kinek kell megtennie az első lépést.
Csak annyit mond, hogy ha egyszer újra keresztezi egymást az utunk, egyikünk sem fogja úgy érezni, hogy valami befejezetlen maradt.
A legérdekesebb az, hogy mindkét fél ismeri a játékszabályokat.
Amikor két ismerős egy meleg „ci sentiamo!”-val búcsúzik, gyakran egyikük sem várja komolyan, hogy hamarosan megcsörrenjen a telefon.
És ha hónapok vagy évek telnek el, senki sem gondolja, hogy a másik megszegett volna egy ígéretet.
Mert valójában soha nem az ígéret volt a lényeg.
A lényeg az volt, hogy jó viszonyban hagyják abba a találkozást.
Az olaszok nem szeretnek ajtókat becsukni.
Inkább résnyire nyitva hagyják őket.
Jelenet
— Örültem, hogy újra láttalak.
— Én is.
— Allora, ci sentiamo.
— Persze, ci sentiamo.
Eltelik négy év.
Egy nap véletlenül összefutnak a repülőtéren.
— Nahát, kit látok! Hogy vagy?
Egyikük sem érzi szükségét, hogy azt mondja:
„Bocsánat, soha nem hívtalak fel.”
A kulcs
Az olaszok számára a „ci sentiamo” nem egy jövőbeli találkozó leírása. Udvarias módja annak, hogy a búcsú ne hangozzon végleges elköszönésnek.
